„Babamasszázs” -brutálisan

Egy masszőr brutális masszázst alkalmaz a babákon Oroszországban, ezzel nem kis felháborodást keltett.

A BBMM Babamasszázsról és a „brutális babamasszázsról” a TV 2 stábja felekeresett, hogy modjak néhány gondolatot. Ezt a felvételt láthatják, ill. amit a nyilatkozatomból „összevágtak” láthatják a mellékelt videón.

Néhány kiegészítást tennék ezzel kapcsolatban még!

Mikhail Mikhnyov, a 61 éves masszőr felháborítást keltő technikája abból áll, hogy fejjel lefelé fordítja a kisbabákat, a fejüket a térdei közé szorítja, majd a testüket 180 fokban mindkét oldalra elforgatja.

A fordított állású fejjel lefelé tartás a babáknak egyáltalán nem rossz, sőt szeretik. Az anyaméhben is igy vollt!

Segít a nyaki tónus erősítésében. Az anyukák ettől idegenkednek, pedig ez orvosilag is jó hatású lehet.

A férfi az állítása szerint három évtizedes tapasztalattal rendelkezik, és azt mondja, hogy a kezelése a szovjet korszakbeli szertorna alapjain nyugszik. Továbbá állítja, hogy a masszázs nem fájdalmas, valamint hogy Novoszibirszk nevű szülővárosában tömött sorokban várják a szülők az újszülött gyermekeikkel, hogy bejuthassanak hozzá kezelésre.

A hatóságok most vizsgálatot indítottak a masszőrrel szemben, mivel a kezeléséről készült és online megosztott videó egyöntetűen negatív reakciót váltott ki a szülőkből, valamint az orvosokból is. A masszőr meglehetősen bizarr kezeléséről készült felvétel.

Ez nem masszázs, hanem egy konkrét céllal csinálja, az orvosi nyelven tortikollisznak nevezett veleszületett ferde nyakat kezeli vele.

Erre a Dévény módszer is alkalmas, és az sem fájdalom mentes!

A BBMM Babamasszázzsal a terület átsimítása után és tudatosan, egy-egy érdekes tárgyal a tekintetét és fejet fordításra ösztönözhetjük.

A fejet beszorítani valóban „brutális” és a még lágy koponyacsontokban is károsodást okozhat!

(A videó csak erős idegzetűeknek való, ezért direkt nem ágyazom be a szövegbe, de ide kattintva megnézhetik.)

A novoszibirszki babamasszőr kitart amellett, hogy sok vitát és felháborodást kiváltó módszere biztonságos, és már 8000 babát kigyógyított vele a bajából.

Igor Novokrinitszkij, egy másik orosz városban praktizáló – valóban – babamasszőr szerint ez nem masszázs, hanem valami olyasmi, amivel még életében nem találkozott, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ez bármilyen formában segít a babáknak. „A nyak a babák testének legsérülékenyebb pontja, nem véletlen, hogy a szülés közben is könnyen sérülhet.”

A gyermekorvosok is egyetértenek azzal, hogy ez a furcsa masszázs a nyak sérülésének hatalmas kockázatát rejti magában, hiszen a baba gyenge nyaka kificamodhat, a lágyszövetek túlfeszülhetnek és sérülhetnek.

Tortikollisz vagyis ferde nyak

„A tortikollisz ferde nyakat jelent, és az elnevezés pontosan egy olyan állapotot takar, mint amit neve sugall. Azt jelenti, hogy a baba nyaka ferde, emiatt a feje a rövidebb izom oldalára fordul. Ilyenkor ugyanis az egyik nyakizom, az úgynevezett fejbiccentő izom az egyik oldalon rövidebb, mint a másik oldalon.

A ferde nyaknak többféle oka is lehet. Előfordulhat, hogy a nyak a szülőcsatornán való áthaladás közben sérül, ez vezet a megrövidüléséhez, de veleszületett rendellenesség is állhat az aszimmetria hátterében amiatt, hogy a baba feje kényszertartásban helyezkedett el az anyaméhben.

Az orvosok általában azt tanácsolják, hogy ilyenkor a szülők úgy fektessék a babát, hogy ha szeretne reagálni a külvilág ingerei, a hangokra, fényekre, a szülei hangjára, akkor úgy kelljen fordítania a fejét, hogy az segítsen korrigálni a deformitást, nyújtani a megrövidült izmot.” Dr. Simonfalvi Ildikó

BBMM Babamasszázsról…