Betegségünk üzenete

Az önismeret ma kezd „divat” lenni. De valóban jó módszerrel tesszük. A legtöbb képzés és módszer csak a személyiség ismeretére koncentrál. Az is fontos természetesen, de a testünk jelzéseiről és „üzeneteinek” megismerésére is figyeljünk.

Másképp fogalmazva, ismerjük meg magunkat kívül-belül. A saját testünk fájdalmait, és a betegségeink üzeneteibe is mélyedjünk el!

Ha jön a fájdalom, vagy megbetegedés, akkor rendszerint orvoshoz megyünk, természetgyógyászhoz, masszőrhöz, csontkovácshoz, főzeteket iszunk, kencéket kenegetünk, esetleg bogyókat kapunk be.

Ezek is hasznosak lehetnek, de nézzünk az okok mögé.

Bármely testrészünk, szövetünk, szervünk betegedjen is meg, azt nem egyszerűen külső körülmények okozták. Ebben a világban semmilyen hatás sem egyirányú, mindig legalább három tényező vesz részt benne, és hat kölcsönösen egymásra.

Betegségünk üzenetének megértése szempontjából áttörést jelent az a felismerés, hogy minden testi elváltozásunk értelmes biológiai külön program, amely alapvetően éppen a túlélésünket hivatott biztosítani az adott körülmények között.

A gyógyulásunk, az egészségünk tehát nem egyszerűen a megfelelő gyógyszereken, az életmód átalakításán, az orvosi utasítások betartásán, és tanácsokon múlik, bár azok is fontosak, hanem a saját testünk ismeretén.

A gyógyulásunk kulcsa, hogy megértsük a betegségünk üzenetét, hogy a szívünk, a lelkünk által a testünkbe írt kódokat megfejtve, meghalljuk a bennünk élő tudatosság, a lelkünk hangját.

Ezt nem lehet kiolvasni semmilyen könyvből. Minden csak eligazítás lehet, ötletadó kiindulópont.