Az „ősi masszázs”, vagyis nuad bo rarn, ahogy azt Thai nyelven mondják, az egyik legrégibb gyógymód, terápia az emberiség történetében. Gyökerei a hindu, jógikus tradíciókhoz, a 2550 évvel ezelőtti Indiába nyúlnak vissza.
Eleinte a jógik gyakorolták asramaikban, és bár az ember anatómiáját tárgyilagosan nem ismerték (nem boncoltak), saját testtudatuk, testérzetük, tapasztalataik lehetővé tették, hogy nyújtások, és nyomások segítségével gyógyítsanak, enyhítsék a testi, lelki panaszokat.
Atyjának Jivaka Kumar Bhaccha-t tartják, aki Buddha barátja, és a szerzetesrend orvosa volt. Tanai körülbelül 200 évvel később a buddhista szerzeteseknek köszönhetően jutottak el a mai Thaiföld, majd Kína, végül Japán területére is. Hogy közben milyen hatások érték, azt már nehéz lenne megmondani. A tanok keveredtek a helyi szokásokkal, de egy biztos: minden energiavonal alapú keleti gyógyászat egy tőről fakad. Az indiai nádi rendszer jó 60-70% átfedésben van a kínai meridián rendszerrel, a japán siacuval és a thai energiavonal rendszerrel, amit sen rendszernek hívunk.
Az első írásos anyagok páli nyelven pálmalevelekre lejegyzett részletes orvosi szövegek voltak, melyek a thai masszázst az akkoriban gyakorolt formájában rögzítették. Ezeket vallásos tisztelet övezte, és gondosan őrizték őket a régi fővárosban, Ayutthajában. A tizennyolcadik burmai hódítók rohanták le, ekkor semmisült meg az értékes iratok nagy része. 1832-ben III. Ráma király a megmaradt szövegeket Bangkok legnagyobb templomának, a Wat Pho templomnak a falaira vésetve mentette meg az utókor számára.
A „wat” jelentése templom vagy kolostor. A thaiföldi watok, amellett, hogy buddhista vallási központokként működtek, a környéken élők orvosi szolgálatát is ellátták.